2014/09/28

Konyharuhából táska

Nem először fordul velem elő az, hogy találok valamit az Ikea termékei között, amit aztán egyáltalán nem úgy használok fel, ahogy kellene, vagy amire kitalálták. Jómúltkor a konyharészlegen szemeltem ki magamnak a Tullia konyharuhát, amiből táskát varrtam.


Ez a projekt kifejezetten ajánlott azoknak is, akik még csak most ismerkednek a varrással, mert csak egyenes vonalak mentén kell haladni és abból sincs sok. A konyharuha eleve be van szegve, a mérete is ideális, így ezzel nem is kell bajlódni.


Az anyagot hajtsuk félbe színével egymás felé, gombostűkkel tűzzük össze a két oldalát, majd varrjuk is össze.


Ezután csípjük be a sarkokat háromszög alakban, és kb. 12 cm hosszan varrjuk le úgy, hogy az előző varrásra merőlegesen haladjunk (tehát a csíkokkal párhuzamosan).



 

Készítettem egy ábrát is, amin jól látszik, hogy alakul ki a táska formája. A kis háromszöget vágjuk le és cikkcakkal szegjük be. Majd fordítsuk ki, és kész is a táskaforma.

A táska füleihez én egy régi pólót vágtam fel, jól meghúzkodtam a csíkokat, ezzel a szélek bepöndörödtek.



A táskára gombokkal  együtt varrtam fel  erősen. A póló anyagnak van egy kis nyúlása, érdemes ezt is belekalkulálni, amikor beállítjuk a hosszát!


Egyszerű, de nagyszerű projekt, ami nagyjából 30-40 perc alatt elkészíthető! Haladóknak persze lehet a flízzel merevített bélésen és a zárható, cipzáros megoldáson is ügyködni ;)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...